Nyitnak a népszerű heves megyei fürdőhelyek is

Különböző időpontokban ugyan, de május folyamán Heves megye közkedvelt fürdőhelyei, uszodái, strandjai is megnyitásra kerülnek. A vendégek fogadására mindenhol felkészültek, azonban a belépést több szigorú feltételhez is kötik. 

Május 14-től, azaz péntektől várja ismét a látogatóit az Egri Termál- és Strandfürdő, valamint a Török Fürdő is. Ahogyan arról korábban is írtunk, az egri strandot fokozatosan nyitják meg, de május végéig az összes medencét szeretnék használhatóvá tenni a strand területén. Első ütemben a termálvízzel töltött medencéket, a felnőtt élménymedencét, valamint a kétmedencés fürdőházat nyitják meg.

A strand területe csak védettségi igazolvánnyal lesz látogatható, 18 év alatt azonban e nélkül is látogatható lesz, de csak védett felnőtt felügyelete mellett. Májusban először csak az Érsekkerti bejárat lesz nyitva, a főszezon kezdetére azonban már online jegyvásárlásra is lesz lehetőségük a strandkedvelőknek. A szintén Egerben található Török Fürdő ugyancsak május 14-én nyit, hasonló korlátozó intézkedésekkel és szabályokkal. 

demjen

A népszerű Demjéni Termálfürdő már május elseje óta várja a strandolókat

A mátraderecskei Mofetta Széndioxid Gyógygázfürdő május 17-én, hétfőn nyitja meg kapuit, ahol a betegek ismét igénybevehetik a gyógyító szén-dioxid-gázkezelést, természetesen a járványügyi feltételek betartása mellett. 

A Demjéni Termál Völgy, a Cascade Barlangfürdő és a Cascade Resort már május 1-jén megnyitotta kapuit a látogatók előtt, amely fürdő minden reggel 9 órakor nyit.

A Bükkszéki Termálfürdő is várhatóan hamarosan megnyílik, a fürdőház egész területén azonban a nem egy háztartásból érkezők kötelesek a másfél méteres távolságot betartani, a maszk használata pedig mindenütt kötelező, kivéve a medenceteret és az étkezőhelyeket. 


Képek forrása: Demjén Thermal Spa 

CS.SZ.