Május 3-án kinyitnak az egri uszodák, május közepén pedig az egri strand is

Május 3-án kinyitnak az egri uszodák, május közepétől pedig már az egri strand is nyitásra készül. Az uszodák közül a nyitottakat akár estig is lehet használni, a strand pedig fokozatosan, több lépcsőben helyezi majd üzembe a medencéket. 

Az egri uszoda nyitásáról a Bitskey Aladár Uszoda a hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatta a sportolókat és a közönséget. Ahogyan írták, az uszodát kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek látogathatják, nekik viszont már a nyitást követően is széleskörű lehetőségeik lesznek, hogy minél jobban élvezzék a kikapcsolódást: a versenymedence, a szauna, illetve a pezsgőfürdő is elérhető lesz az első naptól, a tanmedencét azonban csak a későbbiekben nyitják meg. 

A Facebook bejegyzés szerint az alábbi nyitvatartási idők lesznek érvényesek az egyes uszodákban:
Bitskey Uszoda: hétfőtől-péntekig 6:00-21:00 óra között
Dr. Bárány István Sportuszoda: hétfőtől-péntekig 6:00-13:00 óra között; szombat és vasárnap 7:30-18:00 óra között. 

A tavalyi évben bérlettel rendelkezőket is kompenzálni kívánják, amelyről a későbbiekben ad bővebb tájékoztatást az uszoda. 

egri_strand Nyit az egri strand is

Az Eger Termál Kft. hivatalos bejelentése szerint az egri strandot május közepén nyitják meg. A hivatalos Facebook-oldalukon közzétett tájékoztató szerint az Egri Termál- és Strandfürdő 2021. május 14-én, pénteken 9.00 órától várja újra a fürdőzni és kikapcsolódni vágyókat.

Első ütemben a termálvízzel töltött medencéket, a felnőtt élménymedencét, valamint a kétmedencés fürdőházat nyitják meg, a többi medencét pedig fokozatosan szeretnék megnyitni a látogatók előtt. A fürdő a hét minden napján 9:00 és 18:00 óra között tart nyitva, és kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek látogathatják. 

A májusi hónapban az Érsekkerti pénztár üzemel majd, a 2020-ban vásárolt bérleteket pedig megfogják hosszabbítani - tájékoztatta az érdeklődőket az Egri Termál- és Strandfürdő a Facebookon.
 
(Képek forrása: Bitskey Aladár Uszoda és Egri Termál- és Strandfürdő hivatalos Facebook oldala)
CS.SZ.