Több millió forintból újul meg a gyöngyösi víztorony

A tetőszerkezet felújításával kezdetét vette Gyöngyös egyik jelképévé vált épületének, a Víztoronynak a helyreállítása. A költségeket a város önerőből finanszírozza.
Gyöngyös városa önerőből fizeti a víztorony felújításának költségeit. (Fotó: Wiki Commons, Harriet)85 évvel ezelőtt épült, s azóta is a város egyik jelképének számít Gyöngyösön a Víztorony. Az idők során a létesítmény állapota sokat romlott, ám idáig pénzhiány miatt nem végeztek rajta jelentősebb korszerűsítést. Néhány hete azonban alpinisták dolgoznak a műemléki védelem alatt álló épület tetején. A felújítási munkákkal az épület állagmegóvásán segítenek, a 8 millió forintos költséget pedig a város saját erőből finanszírozza. Kovács László, Heves Megyei Vízmű Zrt. gyöngyösi üzemegységének üzemvezető főmérnöke a Gyöngyösi Városi Televíziónak elmondta, hogy feladatok közül az első és legfontosabb a tetőszerkezet helyreállítása és a beázás megszüntetése volt.

A víztorony hosszú éveken keresztül kiemelt szerepet játszott a Heves megyei város vízellátásában, de az évek múltával korszerűbb és nagyobb tárolók látják el ezt a feladatot. Kovács László bízik benne, hogy hamarosan az épület külsejének rekonstrukciójával folytatódhat a munka, ám mivel pályázati lehetőség nem áll rendelkezésre, a városnak továbbra is önerőből kell finanszíroznia a felújítást.

-W-