Bornapoknak ad otthont a gyöngyösi Fő tér pünkösd hétvégéjén

Idén is megrendezik a Gyöngyösi Bornapokat. Az eseményre a város Fő terén, május 25. és 28. között kerül sor, melyen színes programok, köztük több koncert és vásári forgatag várja a vendégeket.
Négy napon át tartó rendezvénysorozat veszi kezdetét május 25-én, pénteken a gyöngyösi Fő téren. A Gyöngyösi Bornapok keretében a látogatók megismerhetik a Mátrai Borvidék termékeit és borászait, miközben színes programokban és vásári forgatagban lehet részük. Az esemény péntek délután 17 órakor Tábi Tibor kisbíró toborzójával veszi kezdetét, Faragó László polgármester köszöntőjére pedig 18:30-kor kerül sor. Az est hátralévő részében az Empty Pubs, valamint Wolf Kati és zenekara lép színpadra. Szombaton délelőtt 10 órától pincelátogatásra várják a vendégeket Farkasmályban, a Fő téren pedig tovább folytatódik a szórakoztató műsorok kavalkádja többek között a Dance Land-del, a Zoltán Erika Tánciskolával, a Cimbaliband-del, valamint a Rajkó zenekarral, de lesz borlovag avatás, továbbá a borversenyek eredményhirdetése is megtörténik.

Ízelítő a 2011-es Gyöngyösi Bornapokról

A Pünkösd vasárnapi programsorozat a borszentelő szentmisével kezdődik, majd gyermeknap alkalmából a fiataloknak szóló műsorok veszik át a szerepet. Természetesen az esti koncertek sem maradhatnak el, ahol Mahó Andrea és Miller Zoltán, valamint a Deme trió lép színpadra. Az egész hétvége alatt, beleértve a hétfői napot is vásári forgatag kap helyet a Fő téren, végül egy meglepetés koncert zárja a Gyöngyösi Bornapokat.

-W-