Átadták a felújításon átesett piacot Gyöngyösön

Két év helyett csupán hónapokra volt szüksége a Városgondozási Zrt.-nek ahhoz, hogy a gyöngyösi nyolcvanasi városrészben lévő piacot felújítsa. A három évesre tervezett projekt első két évének munkáit végezte el augusztus közepére a cég.
Kulturáltabb és modernebb körülmények fogadják augusztus közepétől Gyöngyösön a nyolcvanasi városrészben található úgynevezett kispiac vásárlóit és eladóit. A felújított létesítmény átadásán Dorsánszki Zsolt, a Városgondozási Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég 2012 elején megvásárolta az önkormányzattól a piacot, és a tervek szerint három év alatt, 15 millió forintból hozta volna rendbe. Az első két évre ütemezett munkákat alig nyolc hónap alatt elvégezték, így a kispiac már vásárlókat is fogadhat. A beruházás során megújult a tetőszerkezet, korszerű eladó standokat alakítottak ki, valamint szigeteléssel rendelkező oldalfalakkal látták el az épületet.

Átadták a felújított kispiacot Gyöngyösön.

Augusztustól birtokba vehették az árusok és a vásárlók a felújított gyöngyösi kispiacot

A fejlesztések részeként a továbbiakban az őstermelői piacot is szeretnék felújítani, mely várhatóan a jövő év második felére valósulhat meg. Faragó László, Gyöngyös polgármestere az átadáson reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kispiacon minél több jó minőségű áru cseréljen majd gazdát.

-W-