Iskolások bújtak mentős ruhába Egerben

Két iskoláskorú gyerek tűnt fel mentős ruhában az egri oltóponton. Egy idős urat kísérve érkeztek meg, néhány oltásra váró riadalmára, akik úgy vélték, a Mentőszolgálat gyerekeket foglalkoztat. Erről szó sincs, pusztán lelkes fiatalok kísérték be nagyapjukat a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetbe. 

A Telex egyik olvasója szúrta ki a két gyereket, akik mentősruhában jelentek meg az egri oltóponton. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai eloszlattak minden kételyt: a két fiú saját pénzéből csináltatott magának OMSZ ruhát jelmezként, nem az ő alkalmazásukban állnak.  
 
 
A megtévesztő ruházat
A megtévesztő ruházat
 

A két kisfiú csak nagypapáját kísérte be oltásra, közben a mentősök előtti tisztelgésként öltötték fel a szüleik által készített ruhát. Az OMSZ közleménye szerint a gyerekek rajonganak a mentősökért, ezért készíttettek saját spórolt pénzükből az eredetire hasonlító ruhákat. Az OMSZ dicséretesnek tartja, hogy a fiúk ennyire vonzónak találják a pályát, ám nagyon fontosnak tartják, hogy megtévesztő jellege miatt senki ne öltsön ilyen ruhát a jövőben.  

Márciusban is folyamatosan érkeznek az oltóanyagok az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetbe, amely az országos oltóponthálózat része. Március másodikán a Pfizer-BioNTech vakcinából kapott a kórház nagyobb mennyiséget, az idősebb korosztály tagjai és a krónikus betegek oltása folyik pillanatnyilag a városban, minden oltásra jelentkezett pácienst a háziorvosuk értesít az oltási időpontról, valamint arról, hogy melyik vakcina áll rendelkezésre. 
 
 

M. A. 

Forrás és fotó: Telex