Búcsúztatják Biros Pétert Egerben
Már januárban bejelentették, hogy a háromszoros olimpiai bajnok befejezi aktív játékos-pályafutását, azonban a sűrű program miatt az elmúlt szezonban nem volt lehetőség a méltó ünneplésre. Október 9-én, vasárnap az egri Bitskey Aladár Uszodában végre megrendezik Biros Péter búcsúmeccsét.
Biros Péter mindent megnyert játékosként, amit sportoló megnyerhet válogatott és klubszinten egyaránt, mégpedig döntően az egri csapat tagjaként. Itt mutatkozott be az első osztályban, majd itt is töltötte utolsó játékos éveit, összesen 11 évet szerepelt az egri klub színeiben - idézte föl az Egri Vízilabda Klub ügyvezetője, Bárány Attila. Habis László polgármester úgy fogalmazott, hogy Biros Péter "a város egyik meghatározó arca, értéke a közösségnek".
Biros Péter jelenleg a ZF Eger EKF női csapatának a vezetőedzője
Az október 9-i rendezvény 16 órakor közönségtalálkozóval indul, 17 órától pedig felvezető programok várják az érdeklődőket. A gálameccs 17.30-kor kezdődik, a négyszer ötperces találkozón a Biros Péter Barátai gárda és a ZF Eger csapata mérkőzik meg. A meccslabdát és Biros Péter pólóját elárverezik, a mérkőzés teljes bevételét pedig jótékony célra fordítják.
/T.D.