Turisztikai fejlesztés indul Egerszalókon
260 millió forintos kormányzati és európai uniós támogatással új, turisztikai célú közösségi tér és településközpont létesül Egerszalókon.
A beruházás alapkő-letételi ünnepségén Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője Egerszalókot a régiós idegenforgalom egyik központjának, ékszerdobozának nevezte. Emlékeztett rá, hogy a tavalyi rekordév volt a magyar turizmus számára, a fejlesztések pedig komoly vonzerőt jelentenek, és az ágazat erősödéséhez vezetnek. Varga István polgármester a projekt részleteiről kifejtette: a napokban kezdődő és a tervek szerint szeptember végéig tartó kivitelezés során felépül egy két részből álló épületegyüttes, amelyben információs iroda, helyi kézműves termékek üzlete, egy nívós cukrászda, illetve fagylaltozó is helyet kap.
A fejlesztések komoly vonzerőt jelentenek, és a turizmus erősödéséhez vezetnek
A létesítmény körül rendezvényteret alakítanak ki. A beruházás teljes költségvetése megközelíti majd a 300 millió forintot. A polgármester szerint a település új központja Egerszalók vonzereje lesz a helyiek és az idelátogató turisták számára egyaránt.