A legtöbb egri Habis László polgármesterre adta le a voksát

Egerben 12 választókerület van, 47 szavazókörben lehetett voksolni oktber 12-én reggel 6-tól este 7-ig. Éjszaka kiderült: Habis László lett ismét a polgármester Egerben.


Változás volt a mostani szavazásnál, hogy 2014-től öt évre választunk képviselőket és polgármestert. A számokat illetően nem volt változás: a 17 képviselő közül 12 a választókerületek győztesei közül került ki, a további öt pedig a vegyes választási rendszernek köszönhetően a pártok kompenzációs listájáról került be a közgyűlésbe. Egerben öt nemzetiség – görög, lengyel, német, roma és ruszin – esetében ugyanekkor települési nemzetiségi önkormányzati választást is tartottak.

 

 

Választás Egerben: győzött Habis László és a Fidesz-KDNP




Több mint 45 ezer választópolgárból 18 ezer 625-en járultak az urnákhoz Egerben, ez 41.35 százalékos részvételi arányt jelent. Öt polgármesterjelölt közül lehetett választani, a szavazók 38,3 százaléka Habis Lászlót választotta meg ismét; Mirkóczki Ádámot 26 százalék, Szalóczi Gézát 19, Csarnó Ákost 4,4, Nyíri Ivánt 12 százalék támogatta. Habis László azt mondta: a kampány fő üzenete az volt: Legyünk büszkék Egerre!

 

Forrás: eger.hu

-kt-